Aradon is lesz cicinézés!
- - 2004 szeptember 21. - -
Talán nem is számít komoly országnak, ahol nem rendeznek évente legalább egy erotikus expót,
demonstrálva az évszázados tabuk ledőlését.
A szoknyavadász tavaly beszámolt a 7. berlini
és a 4. varsói kiállításról, ott voltunk
továbbá az idei Petőfi Irodalmi Múzeum- és Vigadó-beli tárlatokon, amiket most egy szerver betegeskedése
miatt hiába linkelnénk be,
NEM voltunk ott a nyíregyházi szexpón
és távol maradtunk a bizonyára nagyon izgalmas
szexhajóról, ugyanígy kihagyjuk a szeptember végén
megrendezésre kerülő budapesi erotika kiállítást is.
(további helyszínek az erotic-show.lap.hu linkgyűjteményben
olvashatók).
Azt viszont örömmel konstatáljuk, hogy a sorból nem akar kimaradni Románia sem.
A világsajtó a napokban röppentette fel a hírt, hogy immáron Aradon is lesz lehetőség a pornóújságok
eladatlan példányainak a szétosztogatására, illetve lengén öltözött hölgyek megcsodálása céljából történő
tülekedésre, vagyis meghirdették az első román szexkiállítást!
Szeptember 30-tól október 2. napjáig látogatható az úttörő rendezvény. Hogy pontosan mi is lesz ott, az
az EXPROARAD
honlapjának idevágó részéből nem derül ki, ugyanis a kiállítók ABC-be rendezett listáján egyelőre egyetlen
név sem szerepel.
Mindenesetre drukkolunk az első román szexpó sikeréért!
szólj hozzá!
korábbi híreink:
Befellegzett az erotikus beszámolók bizniszének
A vízcsapból is Soma!
Országlos szingliparti: hétmérföldes blamázs
Lányokkal is kereskedett a Tanár úr
Doktornõ, miért fogdossa a lábamat?
Lövések a kocsisoron
Akkor egy kufircoláson fogunk csámcsogni?
Rablás az örömtanyán
Rájár a rúd az internetes pedókra
Szabadnapos rendõrnek tett ajánlatot a kilométernõ
Lavinát indított a kormányhivatali fenékfogdosás
A televízióból a nyilvánosházba
Norvégiában is kidumálják a vendégek a prostikat
Nagyi, te tényleg kurva vagy?
Lebukott Mr. Nyúlcipõ
Fotógaléria az átverõs kurvák ellen
Bálint Antónia fütyül a szavazóira
Harisnyában várom a nagy õt
Fizetek a szexért, mert családcentrikus vagyok
Tûnés innen, hominus computericus!
A potyázós Gyulát most Istvánnak hívják
Az örömlány nemes bosszúja
Beintett a prostiügyi fõfeminista
Veszélyes-e a sok internetezés?
Pillangók mélyrepülésben
Szeretne a jólértesültek közé tartozni?
Akkor iratkozzon fel díjmentes hírlevelünkre, hogy idõben megtudjon mindent, amit kell.
|
|