Alkotmányos jogom, hogy kinyaljátok!
- - 2004 augusztus 6. - -
Ezt ordibálta és további hasonló demokratikus kijelentéseket tett az a pucér fürdõzõ,
akit tegnap zavartak meg a rendõrök a debreceni Egyetem téri szökõkútban.
A harmincas úriemberre a járókelõk figyeltek fel, akiknek õ a fenekét mutatta, miközben trágárságokat
kiabált.
Azt pontosan nem lehet tudni, hogy melegebb éghajlatra küldte szegényt valaki, vagy csak ki akarta próbálni,
meddig tart a szólásszabadság és a pihenéshez való jog, mindenesetre ezt az egyenruhások elég világosan
elmagyarázták neki.
Az intézkedést barátságosan kezdték, felszólították az egyént hogy hagyjon fel a magatartásával, ahogy az
ilyenkor lenni szokott, de a pancsoló fiú a felöltözést követõen kijelentette, hogy ha a rend õrei odébbállnak,
akkor õ bizony folytatja a joggyakorlást, leszór magáról mindent és újból irány a szökõkút.
A chippendale show újabb felvonását megakadályozandó a derék szolgálók és védõk jelezték, hogy tudnak egy helyet, ahol
hûvös van és megkérték az urat, fáradjon velük.
A fürdõvendég nem ellenkezett és zárthelyi egyeztetés céljából felkereste a kapitányságot, ahol közszeméremsértés és
a köztisztasági szabályok megsértése miatt indult ellene eljárás.
A Nagyerdei parkban pedig jónéhány "véletlenül" arrafelé sétálgató hölgy várja azóta is,
hátha egyszer folytatódik az ingyencirkusz.
 az Egyetem téri színpad
szólj hozzá!
korábbi híreink:
Nagyi, te tényleg kurva vagy?
Parkolóban töcskölt a plébános úr
Ki fürdik (be) a Fortuna csajszinál?
Mogyorót és Viagrát az automatákból
Lebukott Mr. Nyúlcipõ
Nehéz a pécsi nõimitátorok élete
Újból látható Görög Zita cicije
Fotógaléria az átverõs kurvák ellen
Bálint Antónia fütyül a szavazóira
Harisnyában várom a nagy õt
Prostik a közúti jelzõtáblákon
Fizetek a szexért, mert családcentrikus vagyok
Olimpiai pánikban az athéni utcalányok
Tûnés innen, hominus computericus!
A potyázós Gyulát most Istvánnak hívják
Jennifer Lopez szexi fehérnemûi
Az örömlány nemes bosszúja
Mrs. Beckham hápogó mellbimbója
Beintett a prostiügyi fõfeminista
Veszélyes-e a sok internetezés?
Pillangók mélyrepülésben
Virágot Csisztu Zsuzsának!
Szeretne a jólértesültek közé tartozni?
Akkor iratkozzon fel díjmentes hírlevelünkre, hogy idõben megtudjon mindent, amit kell.
|
|